Hangáhítat a Szent Efrém Férfikarral

2018. január 26.
18:00
Debreceni Főszékesegyház
Szent Efrém Napok 2018
Hangáhítat a Szent Efrém Férfikarral

A Szent Efrém Napok keretein belül kerül megrendezésre a Debreceni Főszékesegyházban a Lautitia Gyermekkar, valamint a Szent Efrém Férfikar közös hangáhítata. Nem új keletű a két kórus együttműködése, hiszen Hajdúdorogon, Debrecenben, és Budapesten is énekeltek már közösen. 

A Szír Szent Efrémről elnevezett férfikart 2002-ben alapította az együttes művészeti vezetője, a Liszt-díjas Bubnó Tamás. Saját megfogalmazásuk szerint az együttes „fő célja a bizánci rítusú keresztény világ vokális örökségének kutatása, bemutatása és népszerűsítése, a bizánci zene szépségének és misztériumának megismertetése elsősorban a magyar, valamint az európai közönséggel. Ugyancsak nagy hangsúlyt helyez az európai kortárs zene új kompozícióinak megszólaltatására és a magyar férfikari hagyomány  ápolására. Gyakori fellépője Európa legfontosabb zenei központjainak és fesztiváljainak. 2011 óta rendezője az Orientale Lumen – Kelet világossága hangversenysorozatnak a budapesti Szent István-bazilikában. Rendszeres résztvevője a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak, a pannonhalmi Arcus Temporum Fesztiválnak és más rangos zenei rendezvényeknek, gyakori zenei kísérője a magyar görögkatolikus egyház istentiszteleteinek, a magyarországi ruszin nemzetiség ünnepeinek és más, a bizánci kereszténységhez kötődő nemzetiségek vallási vagy ünnepi rendezvényeinek is.

A Lautitia Gyermekkar a görögkatolikus egyház által fenntartott Szent Efrém Általános Iskola gyermekkara és a 3 kórust magába foglaló Lautitia Kóruscsalád legfiatalabbakból álló együttese. Jogelődje a Bányai Júlia Általános Iskola Gyermekkara, melyet Kissné Weiser Katalin alapított 1959-ben. Számos hazai és nemzetközi fesztivál résztvevője és verseny dobogós helyezettje, csak az elmúlt 8 évben hat nemzetközi első helyezést értek el, Európa- és Világbajnok énekkar. Debrecenben is nagy érdeklődés övezi koncertjeiket, hiszen a adventi hangversenyeiken minden évben több mint 1500 néző kíváncsi rájuk, rendszeres fellépői a Kodály Filharmónia koncertjeinek, valamint állandó közreműködői a Csokonai Nemzeti Színház opera-előadásainak. Nemes József a kórus karnagya, aki maga is az együttes tagja volt korábban, 6 nemzetközi karnagyi különdíjjal, Bonis Bona, Szent Gellért-díjjal, valamint Artisjus-díjjal ismerték el munkásságát.

Műsorukon a bizánczi dallamokon színes, érdekes és különleges művek csendülnek fel az ókori görög kultúrától egészen a kortárs szerzők alkotásáig, egy felejthetetlen estét ajándékozva a közönségnek Isten dicséretére.

A koncert ingyenesen látogatható.

Megosztás: